Keddtől szerdáig érezhették magukat a pécsi diákok két  ELTE-s vendéghallgató által megtisztelve, Lóczy és jómagam képviseltük ott ugyanis az ország természettudományokban első számú egyetemét.

Az utazás igen viszontagságosra sikeredett, a 4 órás út, és néhány üveg kuriózum után azért sikerrel felismertük Mikit, Tabilóci tabi pajtiját, aki elkalauzolt minket ebben a mediterrán regionális centrumban. Sajnos tényleg elkalauzolt, az ellenőrt saját elmondása szerint másfél éve nem látó helyi egyetemista erő biztatására ugyanis pillanatok alatt felsuhantunk az épp' indulni készülő uránvárosi buszra. Ott pedig az ajtó becsukódására ösztönösen mozdult egy bőrszerkós férfi karja, akiről gyorsan rájöttem hogy ő a kaller, mert a pofámba nyomott egy ellenőr-igazolványt. Hát, két rongyunk bánta fejenként Lóczyval.

Kora délután berendezkedtünk a PMSC NB1-es meccseire kitűnő rálátást biztosító, egyébiránt igen modern külsejű és viszonylag kulturált létfeltételeket nyújtó Szántó koliba, ahol egy négyágyas vendéglakosztállyal elégítettek ki minket, összesen 1400 ft-ért. Ezek után besiettünk az egyetemre. Itt a helyi diákokkal és tanárokkal való kapcsolatteremtésünket megnehezítette, hogy fél kettő után beállt a teljes pangás. Csupán egy gyakorlatra sikerült behallgatnunk- a folyosóról- amelyen egy gimnáziumi órára is beillő kicsoportos foglalkozást csodálhattunk meg. A 60 éves adjunktus a földtörténeti őskor és ókor fontosabb hegységképződéseiről  zagyvált botrányos stílusban, összetéveszthetetlen hangsúlyozással, a mondatvégeket ordítva.

Az út és az egyetemi tapasztalatok okozta komoly megpróbáltatások arra bírtak minket végül, hogy borban, pálinkában és sörben keressük az igazságot, végül az elsőben megtaláltuk, és borba fojtottuk bánatunkat. Ezt délután 3-kor kezdtük és - későbbi sajnálatunkra - aznap nem ért véget. Először hármasban boldogítottuk a szeszgyárakat, majdan úgy 6 óra magasságában csatlakozott hozzánk a tabi Kiskasza (becsületes nevén Kasza Szabi). Először kicsit féltettem őt a kialakult légkörtől, de a ravasz mosolyú srác hamar belemelegedett, ráadásul kiderült hogy családjának (Nagykaszának) saját kocsma-hálózata van Külső-Somogyban. Érthető, hogy felcsillant a szeme a barackpálinka láttán. A kóterbuli nem sokáig maradt kóterbuli, 11 felé belevetettük magunkat az éjszakai életbe a nagyvárosban.

 Elsőként a "Jobb, mint otthon"-t, egy igen találó fantázianévvel illetett ún "beülős helyet" látogattunk meg. Pécsi lányok, olcsó német búzasörök, és még a tánctér helyett is csocsóasztalok vártak minket ott. Igen jól voltunk ekkor már, tehát jól éreztük magunkat. Társaink közül Kiskasza a csocsóasztaloknál oktatott, még azután is hogy egy vétlen mozdulat után eláradt a pálya. Miki pedig valami végtelen nyugalommal és lazasággal fogyasztott végig, szerintem soha nem lesz esélye megismerni a szívroham szó igazi jelentését. Az ugyancsak beszédes nevű B52, a helyi diszkófüggők Mekkája is invitálóan hatott ránk, de kicsit nyomasztó volt már a hangulat köreinkben éjfél után fél 3 táján, így a lényegében utolsó késő éjszakai buszra szavaztunk inkább.

A másnapi program már sokkal emelkedettebb tudományos színvonalat hozott magával, előadásokon mutatkoztunk, pécsi geográfus gójáknak népszerűsítettünk néhány tudományos alapműnek is beillő jegyzetet. Paroláztunk Dövényi Zoltánnal (MTA-FKI), Pap Norberttel (Politikai földrajzi Tanszék vezetője), ill. Mánfay Györggyel. Értesülhettünk Dövényi tanár úr abbéli szándékáról, hogy hallgatói között keresi jelenlegi gépkocsijának új gazdáját. Norbi sokoldalú élménybeszámolót tartott kubai tanszéki kutatóútjukról: Castrótól a havannai autócsodákon át a szexturizmus-tarifákig mindent elmesélt.  Mánfay György fotóművész pedig pikáns AKTuális képeit mutatta be nekünk dián. A tanszék meglepően családias és rendezetlen képet mutatott (de magára az oktatásra is alkalmazhatnánk eme jelzőket). Szerencsére üzleti ügyeink is jól alakultak, így anyagilag is volt hozadéka a túrának.

A délután városnézéssel telt, még az ország legmagasabb lakóépületét, a legendás 24 emeletes "felhőkarcolót" is láthattuk. A lebontásra váró épület állatok és hajléktalanok gyűjtőhelye. Este öt órakor el is búcsúztunk a földrajz egyik - csupán regionális - tudományos centrumától, hogy 4 órás vonatútnak nézhessünk elébe.

Összességében egy élmény volt, de remélem ezt a cikket valaki az "Unokáink se fogják látni" rovatba helyezi.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.