infót akarok : Noszvaji Borestek 2005 - megúsztam, épp' borral |
Noszvaji Borestek 2005 - megúsztam, épp' borral
Szépreményű Lócer 2005.09.14. 01:11
A többnapos túra pénteken (augusztus 05.) kezdődött Béla, legendás svájci barátunk Noszvajra történő leutazásával, aki a házigazdának a terep előkészítésében segédkezett. Én és Totti csak másnap tettük tiszteletünket Szabiék noszvaji birtokán, s taktikánk hogy a bükkaljai borkultúrát megismerjük egyáltalán nem a szégyenlősségen alapult.
De mindent az elejétől. Vendéglátónk, Xabi, valamint az 1200-as, kvázi 30 éves sárga Lada kíséretében Béláék az első estén belevetették magukat az országos hírű borsodi fürdőtelepülés, Bogács meglehetősen mozgalmas éjszakai életébe, ahol a gyengébbik nem képviselői is megtalálhatóak voltak. Az este lényegi eleme – a Ladával való közlekedésen túl – a „lányokkal való találkozás” volt, akik pimasz módon le akarták rázni a vagány geográfusokat. Ők viszont nem hagyták magukat, és ekkor hasznukra vált a már említett sárga csodajárgány, amivel igen megközelítették a tyúkok járgányát. Mikor megtudták, hogy Xabi és Béla (alias Philip, lásd később) autója, megvolt az ok a csevegésre, így sikerült őket becserkészniük. Ezután Xabi előszeretettel meghívta őket a vasárnap esti noszvaji garden partyra. Mint később kiderült, a lányok vasárnap esti megjelenésüknek nagy szerepe volt Philip barátunk közreműködésének, aki ugyanis aznap este tudatosan felejtette el a kvázi perkeft magyar tudását. Philip, a birtokában lévő 5 nyelv közül – hogy megértesse magát – az angolt választotta. A lányoknak igen imponáló volt – kivált aki Philadelpiában tanul – Béla Buceta angol tudása.
Másnap délután Totti ill. jómagam érkeztünk több, mint két órás utazás után Egerbe, de fontos megemlíteni, hogy utazásunk közben tiszteletünket tettük Gyöngyösön is. Megörültünk a híres-hírhedt város láttám, ezért Tottival fennhangon skandáltuk a „mi folyik itt Gyöngyösön” c. szlogent, amely hallatán a buszról mindenki eltávozott, így a sofőrrel együtt édes hármasban maradtunk. Miután Egerbe érkeztünk, a pénteki buli résztvevői (Xabi, Béla, Lada) mát vártak minket, jóllehet utazás közben jómagam kicsit félve ugyan, de szerencsésen érkeztünk Noszvajra. Este – 2 helyi arc, Tukacs, és Sanyi csatlakozásával – bulizni indultunk Bogácsra, ahol megtekint(h)ettük az ignimbritbe vájt pincéket, tehát szakmai szempontból sem volt elhanyagolható a pincelátogatás, jóllehet ezen az estén inkább részesítettük előnyben a muskotályos bor mézédes ízét. Itt szükségszerű megemlíteni, hogy az ELTE geográfusai számára korántsem ismeretlen e környék, hiszen már vezetett ide évközi terepgyakorlat Dr. Karátson Dávid egyetemi docens vezetésével. Az éjszaka folyamán – több kancsó muskotályos bor elfogyasztása után – mindenki a kelleténél nagyobb bátorságra tett szert, így pl. jómagam is, amikor meglehetősen kezdetleges angol nyelvtudásommal próbáltam meghódítani, ill. inkább elkápráztatni a női nem gyengébb képviselőit. (Ezt az oldalt Fruzsi is olvassa? - a szerk.)
Ezelőtt még egy fontos momentum történt, nevezetesen egy ember nagyon elveszítette a fonalat, nevezetesen a helyi (noszvaji) csávó (a híres Sanyi, Xabi nagy iszákos barátja), aki nagyképűen, szerény személyemmel ült le "ami marad, az a harag" c. játékot játszani az ütős borból. A játékba eleinte Csaba (Totti) is bekapcsolódott, de ő minden alkalommal nagyon haragudott ránk. Ezután, szerényen fogalmazva diadalmas győzelmet arattam eme nem túl hosszú játékban, ugyanis Sanyi vécére menés okán kb. 3 órán keresztül feküdt valahol a bogácsi pázsitban. A másnapi „megkérdezés” sem segített hollétéről, ugyanis nem emlékszik, viszont arra igen, hogy 5 km-es gyaloglás után hazaért hajnalban Noszvajra.
Ezután a debreceni szurkolókhoz csapódtam; vele helyi indulókat (?) énekelve közelítettük meg a bogácsi Flamingó Discót, itt aztán, amikor befizettem a 800 Ft-ot, azonnal kijózanodtam, a zene is józanító hatású tucc-tucc volt! A hazaérés a hajnali 5 órai busszal
történt minden baj nélkül! Az hajnal fénypontja, amikor Totti, önmagát nem meghazudtolva ruhában dőlt Xabi édesapja ágyába; reggel (ill. délben), amikor ébredt, végzetes bölcsességgel jelentette ki, hogy az ingje gyűrődésmentes.
Másnap a sebek begyógyítása történt a 40 fokos bogácsi gyógyfürdőben 2-14, ill. 60-x korcsoportok társaságában. A gyógyító hatású vízből nemigen jöttünk ki, mert majdnem lefagyott a pöcsünk!
Este aztán megérkezett NagyT + Dr. Karátson Dávid is tiszteletét tette Xabi által rendezett noszvaji kerti partyn! Mesélt a tanárokról, Amerikáról, ignimbirtről stb. A tábortűz előkészítésének feladata főleg Dávidra várt, mert Xabi a szülei által előírt kötelezettségeinek tett eleget, amikor a napi teendőket látta el (virágok öntözése, kiscsibék etetése, Morzsi (a kutya szexuális kielégítése sípcsonttal stb.). Ezután NagyT ill. jómagam fejszével ill. baltával vertük szét egymás fejét, ill. tökéletesen kidolgozott felsőtestét (a lábunkat meghagytuk Xabinak Morzsi kielégítésére, ha Xabi lába elkopna).
Később csatlakozott még a 2 mezőkövesdi lány is, akiket Xabi és Béla hívott meg, mint már fentebb említettem, akik jól érezték magukat, de amikor Béla barátunk (alias Philip) tökéletes magyarsággal, akcentus nélkül ’köszönömmel’ válaszolt, elment a kedvük és hazahúztak. Másnap Dávid és NagyT korán elhagyták a házat, ja és Totti már vasárnap lelépett.
Egy élmény volt Xabi.
|