Levél a főnökhöz
kiafhaszírhattavolna 2005.03.23. 16:06
Rövid beszámoló, az OTDKn szerzett tapasztalataimról, melyet eredetileg Karátson Dáviddnak írtam.
Szia Dávid!
Sajnos semmiféle jó hírrel nem tudok szolgálni az eredményességet illetően
mivel a geológusokkal teljesen egy mércével mértek,esélyem se volt, így
csak 6 ból hatodik helyet értem el. A zsűritagok voltak: Embey-Isztin
Antal(elnök) Zelenka T. és Földessy János. Az elsőként rangsorolthoz képes
csak 9 ponttal maradtam el, de különösen ez nem boldogít.
De kezdem az egészet az elejéről. Ugyebár a földrajzos bizottság, aki a
dolgozatokat hivatott besorolni a különböző szekciókba kidobott a
geomorfológiából, mivel túl erősnek találták a munkát. Valószínűleg nem
igazán értettek ilyen szinten a kőzettanhoz. Ígv , Szabó Csaba berakott a
Kőzettan- vulkanológia szekcióba ahol 5 kemény geológiai témájú
dolgozattal találtam szembe magam. Szabó Cs. elolvasva a dolgozatomat elég
színvonalasnak találta, hogy náluk szerepeljek , amit utólag bevallotta
nagyon megbánt, de már nem tud tenni semmit az ügyben. Mind az öt geológus
valóban kőzettani munka volt, tiszta geológiai módszerekkel, melyektől az
enyém lényegesen eltérő jellegű volt. Tényleg színvonalas szekcióba
kerültem, ahol 5. nek kerültem sorba. Még magam is meglepődtem milyen jó
előadást sikerült összehoznom, semmilyen formai probléma nem merült fel,
13 perc alatt befejeztem. Jöttek a kérdések, de azok sem voltak olyan
negatívak.: Embey-Isztin mondta, hogy ő a témához nem tud hozzászólni.
Harangi kérdése korrekt volt, viszonylag megfelelő választ adtam, jött a
Zelenka aki két-három hülyeséget kérdezett, kettőre válaszoltam, azt a
kijelentését pedig, hogy a fatörzsek, melyek helyeit megtaláltam a
Börzsönyből kerültek oda , pedig ráhagytam, mondtam ,hogy majd
megvizsgálom. (sokan mosolyogtak) Aztán Szakács viszont elég szemét
kérdéseket tett fel, amire még egy geológustól sem biztos hogy elvárható,
hogy tökéletes választ adjon, ott bizonytalan voltam .Jó helyemre mentem,
az összes geológus évfolyamtársam gratulált, Szabó Csaba is, úgy éreztem ,
hogy tényleg úgy is gondolják. Ezt egyébként Varga Ádám, Vajda Lóczy és
Tóth Csaba is megerősíthet, ők meghallgatták előadásom. Nos így történt.
Ami még furcsa volt, hogy a kapott bírálati lapokon a háromból kettőn egy
betű sem szerepelt, a Zelenka véleményét meg elküldöm.
Ma az eredményhirdetésnél minden nem helyezet ember kapott a szekcióból
dicséretet, rajtam kívül.
De, hagy írjam le mi történt a Geomorfológia II szekcióban. Hat előadás
hangzott el, ebből 3,5 vulkanológiai témájú.(Ezért nem is értem miért nem
fértem én ebbe a szekcióba bele) A színvonalról annyit, hogy egy
kivételével semmilyen komoly vizsgálati módszert nem alkalmaztak a terepi
megfigyelésen kívül, és semmilyen problémafelvetés ill. eredmény nem volt
bennük. Se egy térkép, se egy szelvény, semmi. Két hetes utánajárással
bármikor azt a szintet tudnám hozni. Tehát én ott toronymagasan első
lettem volna, de kérdezd meg Horváth Erzsit vagy Gábrist a színvonalról.
Igazából, Harangi az, aki hallotta az én előadásomat és a földrajzosokat
is.
De történt még egy igen poénos , de emellett megrendítő esemény is. Az
előadás címe volt: A Görgényi-hav. területén található lávadómok létével
nemlétével kapcsolatos problémák. Lement az előadás és kapott egy kérdést,
már nem tudom mi volt az, de valami ilyesmi választ adhatott a
lávadómokkal kapcsolatban, sajnos a pontos mondatra már nem emlékszem.
„ Van valami vulkanológus, valami Karátson , akitől meg csak úgy
átvette valami Szakács … stb” és jól lefikázott benneteket a
szakmaiságotokkal kapcsolatban. Hát a Gábris meg a Horváth Erzsi majd
kiesett a padsorból, de Harangi is igen furcsán nézett. Miután a srác
befejezte a mondatot felszólalt a hátsó sorból egy magas vékony szakállas
úr. „ Én valami Szakács vagyok” és kapott hideget meleget a
srác, de mondhatom megérdemelten. Jó lett volna, ha Te is tudtál volna
neki reagálni a bírálataira. A gyerek onnantól kezdve nyuszivá vált és nem
is kérdeztek többet tőle.
De visszatérve az én dolgaimra, valamilyen általam ismeretlen érdekek
miatt, elvettek tőlem egy otdk I helyezést és az ahhoz járó elismerést, a
többiről már nem is beszélek, mert nem a pénzt sajnálom. Azt sajnálom,
hogy így a doktori iskolába való bejutási esélyem jóval kisebb lesz, ami
viszont mindenképpen célom. És persze az is idegesít hogy 1,5 éves
munkámat egy pillanat alatt a szőnyeg alá söpörték és egyesek csak
röhögnek majd rajtam! Szabó Csaba azzal vígasztalt, hogy publikálásra
érdemes és hogy beszéljek Veled ezzel kapcsolatban, hogy tudsz- e benne
segíteni. Mert, ha nem talán az ő segítségével is valahogy el tudom érni,
de Te mégis jobban tudod mit is csinálok/csináltam. Még nem tudom , mivel
de a jövőre esedékes környezettudományi diákkonferencián mindenképpen
akarok indulni, szerintem, valami jó kis anyagot össze tudok dobni, ez az
egy esélyem maradt.
Valamint vagy szeptemberben, vagy 2006 szeptemberében a geológus szakot is
szeretném elkezdeni, mondjuk ennek nincs akadálya, a Mindszenty
maximálisan támogat.
Ilyen volt az első otdk-m. Remélem nem hagytam ki semmit, azt meg hogy
milyen csalódott vagyok biztos átmegy a szövegből. Most befejezem, de
várom az írottakkal kapcsolatos véleményed. Gondolom a tanszékről is be
fognak számolni a történtekről.
|