Hockenhorn - a nagy kaland /BŐVÍTETT VERZIÓ/
Xabi 2005.08.03. 19:57
Mint ismeretes, Tochab barátunkkal Tell Vilmoséknál jártunk. A melót követően jutott idő egy kis pihenésre??? is. Ennek részét képezte egy magas alpi csúcs megmászása, a hegyen tapasztalt "érdekességekkel" próbálom a királyi321 sovány hírkínálatát bővíteni....
A kezdet: már a Gurtenfestival ideje alatt elkezdtük tervezgetni a majdani túra lehetséges úticéljait. Béla a tavalyihoz képest kicsit lájtosabb hegy meghódítását javasolta nekünk, míg én mindenképpen a 3500 fölötti csúcsok egyikét szerettem volna megmászni. Mint később kiderült, még szerencse, hogy nem az én akaratom érvényesült. 8-10 napi véleményütköztetések után a választásunk Berni-Alpokban található 3293 m magas Hockenhornra esett. ------------------------------------------- --------------------------------------------------------------------------------
A csúcs megmászásához át kellett ruccannunk Wallisba. Ford Fiesta személygépjárművünkkel (nem a milyenk hanem a Belláé!) az odaút 2/3-a teljesen zökkenőmentesen ment, mivel a svájciak nagy gondot fordítanak útjaik karbantartására. Azonban a Berni-Alpok vonulatát elérve azt kellett tapasztalnunk, hogy az út véget ér. Vagyis csak a közút, így Fiestánkkal vasútra szálltunk, hogy a 13 km hosszú Lötschen-alagúton való átvonatozást követően még kb. 15-20 km autózás után megérkezzünk gyalogtúránk kiindulópontjához, Wilerbe. Autónkat 6 CHF -ért hátrahagyva, idő- és gyaloglásrövidítés céljából csaknem 17 CHF-ért jegyet váltottunk egy 100 személyes lanofkára, amely 1922 m-es magasságba röpített minket. Innét már nem volt mit tenni, egy nagy levegő után elindultunk a nem is olyan félelmetesnek tűnő Hockenhorn irányába. Fölfelé a meleg idő és a szanaszét bóklászó tehenek jól megizzasztottak minket, így hamar félmeztelenre vetkőzve gyalogoltunk tovább. Ha már a tehenek megizzasztottak minket, gondoltuk mi meg a mormotákat izzasztjuk meg, iszkoltak is rendesen mikor a közelükbe értünk. (az izzadságszagunk kilométerekről érezhető lehetett.) Útközben Bélával egy vízesésben próbáltuk hűsíteni magunkat, ami egy kis időre sikerült is. A felfelé út ezen szakaszán az időnként meredekké váló emelkedőkön kívül az olvadékvizek által táplált bővízű patakok fölötti áthaladás jelentett problémát. Kb. 2,5 órás gyaloglást követően értük el az 2690 m magasan elhelyezkedő Lötschenpass menedékházat. Itt hirtelen kellett megtapasztalnunk a magashegységi időjárás jellemzőit: 40-50 km/h -ás a gleccserek által hűtött állandó szél, időnként 70-80 km/h-ás széllökésekkel. "Gyorsan egy ruhamennyiségi fokozattal magasabbra kapcsoltunk" Majd az ebédünket próbáltuk elfogyasztani az újabb hegymenet előtt, azonban a meghitt kajálásunkat menedékháznál élő kutyák kunyerálása egy-egy falatnál igen megnehezítette. A kajálás után tehát már melegebb öltözékbe indultunk neki a szinte már karnyújtásnyi közelségben hitt és látott csúcs felé. Kezdetben az emelkedés kellemes volt , csak az erős széllel kezdett megküzdenünk. Aztán egyre gyakrabban kellett kerülgetnünk a télről visszamarad hófoltokat, sőt az egyik a Kis-Hockenhorn északi oldalán lévő hófolt megállásra kényszerítette csapatunkat. Rövidebb tanakodás után nekivágtam, lesz ami lesz, Béla bátrabban, míg a Csaba megjegyzéseket téve követett a közepéig, ahol a hófolt igen jegessé változott, s a 30 fokos lejtőn lévő jegesebb részen csak nagy nehézségek árán tudtunk átkeveredni. Az időjárás ugrásszerűen rosszabbodni kezdett, de úgy tűnt egy jó húsz perc múlva már a csúcson lehetünk. A vihar fenyegető közelsége miatt gyorsabb gyaloglásra kapcsoltam míg a többiek kezdtek kicsit lemaradni Béla, Csaba sorrendben. Mondtam is magamban: Tottikám ez nem a Kiskunság.... Már egy jó félórája gyalogoltam a jeges kalandot követően mikor szemerkélni kezdett az eső, s a nagy oláh felhők csak jöttek- csak jöttek. Az eső egyre jobban intenzifikálódott , s az égzengések is gyorsan közeledő villámlástevékenységről tanúskodtak. Bélát bevártam, s a heves esőben az utolsó 100 m szintnek vélt igen meredek (kb 60 fokos) emelkedőn igyekeztünk a csúcs irányába, miközben minden egyes dörgésnél a bátorságunk egyre inkább az inunkba szállt. Ekkor már a villámok legtöbbször csak pár 10 m-rel mellettünk csaptak be, s mi a falnak simulva igyekeztünk felfelé. Leginkább az utolsó métereket úgy kell elképzelni, mintha egy 1-1,2 m nagyságú erősen megrongálódott lépcsőn haladnánk fölfelé. A végcél előtt 20-30 méterrel a felhőszakadás heves jégesőbe ment át, s 1-1,5 cm átmérőjű kondenzációs magokon kialakult jégdarabok hullottak az égből. A villámlások még közelebb voltak, s mi már csak azt vártuk, hogy a menedékházban valami meleget ehessünk. Azonban az még nagyon messze volt, mert a nehézségeket a területre érkező sűrű köd tovább nehezítette. Gyorsan , már amennyire lehetett a sok tízezer csúszós jéggolyón megtettük a hátralévő távot, majd a sziklához simulva kezünkkel megérintettük a hegy legmagasabbnak vélt pontját. A villámlás miatt arra nem is mertünk gondolni se, hogy esetleg talpunk is elérje a 3293 m-es magasságot. A visszainduláskor döbbentünk rá, hogy a 3-5 m-es látótávolságban nem lesz egyszerű lejutni a néhol 90 fokos sziklafalakon, s Csaba hollétéről sem volt érdemi információnk, ccsupán annyi, hogy mögöttünk haladt kb. 5 perces hátránnyal. A következő fél óra szlogenje lehetne: lefelé a semmibe. Csak éppen a következő naagy "lépcsőfokot" láttuk, de hogy az alatt milyen a hegyoldal arra már esélyünk sem volt. Két alkalommal zsákutcába jutottunk, ami a lefelé haladást illeti, mivel 20-30 méteres függőleges sziklafalon tapadókorongok halálos lett volna. Így ismét felfelé másztunk pár méternyi szintet, hogy ismét a csúcs egy másik részén kíséreljük meg a lejutást. Ekkorra már a villámveszély is elmúlóban volt és a jégeső intenzitása is csökkent. Lefelé haladva egyszer csak a oszladozó ködből egy fakólila esőkabátra emlékeztető ruhadarabot pillantottunk meg, mely időnként moccant egyet. Ez volt a Csaba. Mint később kiderült, a legmostohább időjárást egy sziklapárkány alá bujva vészelte át. Most, hogy a drink team újra egyesült, a közben jégesőt váltó eső is elkezdett eláállni. A látásviszonyok is szívderítőek voltak (200-300 m), így a fantasztikus hármas csurom vizesen és sárosan visszaindult a Lötschenpass menedékház irányába, ugyanazon az úton ahol feljöttünk. Visszafelé az erős, szinte mindvégig viharos szélen kívül az alig olvadó jéggolyókal és a jeges hófoltal voltak kisebb problémáink. A hófoltot elhagyva már tudtuk, az éjszakát biztosan nem kell a hegyen töltenünk. Szűk egyórás könnyed gyaloglás után (közben szakadt ki a bakancsom) értük el a 2690 m -en lévő , meleg ételekkel is szolgáló menedékházat. Bent a vizes ruháink egy részét a ruaszárítóra helyeztük, miközben Béla bátyánk 13 CH-ért krumplis sajtos meleg eledelt rendelt, amit ki-ki a saját ízlésének megfelelő alkoholos itallal öblített le később. Az elmaradt csúcspiát is elfogyasztottuk s a rágcsálnivalók is előkerültek a zsákok mélyéről. Úgy tűnt egy darabig maradnunk kell, mert ismét heves zivatartevékenység kezdődött. Kb 1,5 -2 órás kényzsrpihenő után szakadozó felhőzet mellett indultunk lefelé a gépjárműhöz, ami még elég messze volt szintben és távban is. lefelé haladva az idő már kezdett elviselhető lenni kabát nélkül is, a Lötschenpasstól lefelé a szélerősség a hazánkban megszokotthoz volt hasonlatos. Akinek még eddig a bakancsa nem ázott volna el, annak lefelé menet esélye sem volt azt szárazon levinni a hegyről, ugyanis a szelíden csörgedező olvadékvíz patakok vízhozama 8-10 szeresére nőtt, s a gázlókövek is bőven a víz alá kerültek. A mormoták távolról figyelgették , hogy 3 érdekes homo sapiens sapiens nyúzott mozgással hogy próbálja venni az időnként térdizületeket próbára tevő meredek lejtőket. Miután Csaba a nagy állatbarát tehenészni indult, az út lerövidítése céljából, Bélával a kitaposott ösvényen ereszkedtünk lefelé. Egy egy mormota olyan bátor volt (bár Csabcselló távollétében nem is volt mitől félniük), hogy 3-4 méterről szemezett velünk. óriási élmény volt, mint ahogy az egész Hockenhorn kaland is. A sífelvonóhoz leérve bő 30 perces várakozás után jutottunk le a Fiesta parkolóhelyéhez, ahonnan a már reggel megtett útvonalon autóztunk vissza Bernbe. Útközben a vasúti algútban megtett kb. 12 km-es út érdemel említést, valami nem volt rendben a vagonnal, vagy pedig a mozdoyvezető vette extrémre a figurát. ------------------------------------------------------- --------------------------------------------------------------------------------------
Néhány megjegyzés a magashegyi túránkkal kapcsolatban: nagyon nagy élmény volt. Azonban azt kell hogy mondjam az időjárás rosszrafordulása miatt akár tragikus is lehetett volna esetünk. 3000 m -es magasságban az idő gyorsan megváltozhat, amire igen nehéz felkészülni. Meteorológus Mihály nagy segítségünkre lehetett volna. Utólag visszagondolva a rosszidő közeledtével vissza kellett volna fordulnunk, mert a fennt történteknél csak statiszták voltunk az "élet viharában"...
|